Cancún

Az utazás kemény, főleg odafelé. Mi párizsi átszállással mentünk, és mivel 11 napra nyilvánvalóan kellett feladós bőrönd is, nem lehet csak úgy odaesni egy órával előtte, mint egy fapadosnál. Szóval hajnal fél négyes indulás, hatkor repülés, két és fél óra után Párizs, ott 4 óra várakozás (elképesztően nagy tömeg volt, nem szabad csak egy órát hagyni az átszállásra), majd 11 óra(!) repülés, és így helyi idő szerint este hat után értünk oda (ott vissza kell tekerni az órát, -6 óra.) Szóval kb. 21 óra az út oda, visszafele valamivel rövidebb, csak 9 óra a repülés az óceán felett. Utóbbi kibírható, előbbi nagyon nem kellemes.

 

 

Árak: a repülőjegy foglalástól és feladott csomagtól függően kb. 250e-330e, a szállás pedig nagyon attól függ, hova foglal az ember. A város mellett van egy keskeny hosszú félsziget, ez a hotelzóna. 10 kilométeren át hatalmas, több ezer szobás 10 emeletes komplexumok, busszal 20 perc végigmenni mellette. Ez extrém drága hely, százezer forint feletti napi árakkal. Mi a város központjában foglaltunk, harmadennyiért kettőnknek, reggelivel. A hotelzónában főként amerikaiak vannak, akik nagyon felnyomják az árakat, és a resortrész tengerparti része beülős helyek szempontjából sivatag - ott nincsenek bárok vagy éttermek, mert ezek mindegyike all inclusive hely. A strand mindenhol bárki számára elérhető, de a hotelek trükkösek: annyira közel építették egymáshoz az épületeket, hogy a 10 kilométeres szakaszon összesen kb. 5 hely van, ahol le lehet menni a partra. Utána végig lehet gyalogolni alul, de két kilométerre van a következő feljáró, és a tengerparti homokban, mezítláb, 30 fokban ez nagyon nagy távolság. (Egy szakaszt megcsináltunk, nem esett jól.)

 

A medencés belvárosi szállásunk olcsóbb volt, mint egy balatoni hotel. A szobalány pénzének külön boríték kirakva, amikor Ádám belerakott 15 pesót (300 Ft) reggel, este már a nagydekor fogadott minket az ágyon.

A tengerpart GYÖNYÖRŰ. Elképesztően szép. Voltam már pár tengerparton, de Ádám szerint Bali elbújhat mellette, ott nem ennyire kék a tenger. A víz meleg, 28 fok. Van nagyon lapályos, sík rész is (pl. Tulum), de meredekebb, hullámos is. Hínár néhol előfordul, arrébb kell olyankor menni 50 métert. A víz nagyon tiszta, annak ellenére, hogy mindenhol homokos.

 

 

Cancúnt a klímája teszi egyedivé: mindössze 3-4 fok a nappal és az éjszaka között a különbség, nappal 29 fok van, este 26. (Ez nyilván a Karib-tenger hőkiegyenlítő hatásának köszönhető, száz kilométerrel beljebb már nagyobb az ingadozás.) Magyarországon ha este 26 van, akkor nappal 40, ami kibírhatatlan. A nappali meleg a belvárosban, a betontengerben Mexikóban sem nagy élmény, főleg ha nagyon tűz a nap, de ha az ember figyel arra, hogy a legveszélyesebb napi 3 órában, 11 és 14 között ne az utcán legyen, akkor nincs gond, mert a strandon pont kellemes. A nap meglepően korán, este 6-kor megy le, elég gyorsan, kb. fél óra alatt teljesen sötét van.

 

A környéken két nagyobb sziget van, Isla Mujeres és Cozumel, illetve két megnézésre érdemes városka, Playa Del Carmen és Tulum. Mindegyik helyen voltunk, a kompokon a meglepő az énekes volt. Egyiknél egy sombreros dobos énekelt, másiknál két fehér spanyol(?) gitározott és énekelt, majd persze kalapozott utána.

Isla Mujeres egyik strandja 

Mexikó nagyon szegény ország. Nem is a kosz a zavaró, hanem a mindenhol jelenlévő félbehagyott épületek, amiről nem tudja az ember, hogy ezt most rombolják vagy épp építik. A járdák töredezettek, extrém magasak (30 cm). Az utakon nem számolnak gyalogosokkal, a 2x3 sávos utakon is keresztbe rohangálnak az emberek. Zebra ugyan időnként van, de járdasziget vagy egyéb tervezés nincs. Aszfalt csak néhol van, inkább betontáblákat használnak. A sávok sehol nincsenek kijelölve.

A tömegközlekedés harmadik világbeli. Három fő részre lehet osztani, a legalja az iránytaxi-szerűség, a colectivo. Ez egy lepukkant ford transit méretű fehér kisbusz, tolóajtóval, hátul befelé fordított vékony padokkal. Az úton lassan gurul, bárhol kiszállhat és beszállhat bárki, csak kiabálni kell. Az elején hatalmas szám, és utca- és térnevek, ahol áthalad. A helyiek mindegyikről tudják mi merre megy, de nyilván mi is tudnánk, ha pl. a Nyugatinál állva egy "Nagykörút-Móricz" felirat lenne, hogy mire számítsunk. Az utazás ára ebben 10,50 peso, azaz kb. 210 ft. Jegy nincs, a sofőr kezébe nyomod a pénzt. Simán felszednek 20 embert is egy járatra, és ők fel is tudnak állni benne középen.

 

 

A második szint a hotelzónába (a földnyelvre) menő járat, az R1 és az R2 buszok. Ezek már nagyobb méretű, de egészen elképesztő állapotban lévő szétesett kohószökevények, rohadó karosszériával. 12 peso a jegy, azaz 240 ft. (Néha adnak egy papírfecnit érte, de nem mindig számolnak jól, nekünk kettőnknek sokszor 25 peso volt a díj.) A belvárosban lassan haladnak, gyűjtik a dolgozókat (nyilván turista rajtunk kívül nem sok volt ezeken), végig nyitott első ajtóval haladnak, bárhol fel lehet ugrani rájuk. Néha van segítője a sofőrnek, aki az ajtóból ordibál, hogy "HOTELES HOTELES HOTELES!) A harmadik szint pedig a városközi, nálunk Volánbusznak megfelelő vonal, pl. Tulum vagy Playa Del Carmen felé. Ez nagyon korrekt klímás luxusbusz, tévével, WC-vel, drágán. Persze ezek már több órás utakat teljesítenek (van 16 órás vonal is), előre kell venni a helyjegyet(!), akár mobilon is.

A városközi utak szarok, és meglepő módon fekvőrendőrökben sincs rajtuk hiány. Ennek oka a biztonság, és nem a száguldozás: a hotelzónába vezető földnyelv elején a 2x2 sávos út közepén rendőrpavilon, az utakon mindkét oldalon lassító. De ugyanígy Tulum és Cancún bevezető útjain is mindenhol lassítók, mellettük hatalmas 6 méter hosszú, platós, gallytörő rácsos, folyamatosan villogó rendőrautókkal. Azaz nagyon gyorsan le tudnak zárni teljes városrészeket vagy akár településeket a rendőrök. Ide tartozik, hogy elképesztően sok a biztonsági: rendőr, katona, és egyéb privát biztonsági ember, és ezek nem 60 éves gumibotos nyugdíjasok, hanem párban, hatalmas géppuskával, teljesen beöltözött (sisak, mellény, töltényöv, bakancs stb.) emberek. A strandokon homokfutóval (buggyval) vagy quaddal gurulnak lassan, a városban a platón lévő géppuskát ölelik.

 

(Szar távoli kép, mert Ádám nem mert a gépfegyveresekről közelit csinálni.)

Az emberek alacsonyak és kövérek. Nagyon picik. Nem vagyunk magasak Ádámmal, de itt a turistákon kívül szinte mindenkinél fél-egy fejjel magasabbak voltunk. Már a gyerekek is dagadtak, ami valószínűleg a rossz táplálkozásnak köszönhető. Az utcákon rengeteg a kajaárus, és hát ránézésre nagyon gáz dolgokról van szó: rengeteg cukros szar, édességek, de a rendes ételek sem jók. Itt minden a kukoricáról szól, a maja vallás alapja is az volt, hogy egy kukorica áll a világ közepén. Kukoricalisztből készül a lepény, ami ha kicsi akkor taco, ha nagyobb akkor quesadilla, ha még nagyobb akkor pedig burrito készül belőle. Ez kb. olyan, mint a pizza: bármi rárakható és feltekerhető. Van csirke, disznó és marhahúsos verzió (ezekbe gyros-szerű pörgő sütőkből vágják rá a húsokat), de hal, rák vagy kagyló is rakható bele. Néha kerül rá babpüré, de zöldség meglepő módon borzasztó minimális kerül bele, max. hagyma, zöldfűszerek közül a koriander és a petrezselyem játszik. Ezeket legalább 3-4 szósszal tálalják, a mangós az egyetlen ami nem csíp, hanem édeskés, de utána jön a piros, majd a zöld (habanero), ami halálos. Egy csepp elég rá. Sajtot plusz pénzért olvasztanak rá.

 

 

Az emberek olyanok, mint a The Simsben: ha az ember felszáll a buszra, szinte mindenkiről tudja, hogy mit csinál. Szinte mindenki egyenruhában van: taxis, szobaasszony, pincér, masszőr stb. Budapesten ez csak a biztonsági őrökkel van így, nekik van a hátukon az adott cég felirata, de Cancúnban mintha semelyik munkahelyen nem lenne öltöző, mindenki a munkaruhájában ül fel a buszra, megy be a munkahelyére. Persze ez ránk is érvényes volt, a "turistaegyenruha" pl. a boltok előtt elhaladva azonnal aktiválja az árusok mozgásérzékelőjét, ha az ember 3 méterre elsétál előttük, akkor egyből odajönnek kínálgatni valamit.

 

Két piacon jártunk és több nagy boltban. Minden kapható, az árak hasonlóak, vagy inkább valamennyivel drágábbak, főleg az import cuccok. (Az amerikaiak felnyomják az árakat, dollárban minden extrém olcsó.) A piacokon vannak érdekességek, pl. a tacosütő gép, de kaktuszlevelet nem ettünk. Több féle paprikát vettünk, de tequilát nem, mert nem iszunk, és a társaságban más sem. Felvágottakból és sajtokból nagyon rosszul állnak, löncshús szerűségek és tömbsajtok vannak, de persze a nagyáruházban van spanyol serrano sonka és francia camembert is méregdrágán. Meglepő módon zöldségek terén sem brilliroznak, nálunk az egyébként jó szállodában a reggelinél tizenvalahány dolog kirakva, de zöldség és felvágott nem volt. (Lehetett süttetni omlettet, quesadillát, és vagy 3-4 melegétel volt - reggelire.) Erre más turistától is hallottunk panaszt.

 

 

A borravaló kérése extrém agresszív, annyira, hogy az egyébként jó élményeket is elnyomja, megkeseríti az ember szája ízét. Étteremben fizetéskor odaadják a brifkót, benne a blokkal. Belerakjuk a pénzt, nyújtjuk a pincérnek, mondva hogy meddig adjon vissza, de a pincér az orrunk előtt nyitja ki, megszámolja, és közli, hogy miért csak annyit adunk amennyit. Több helyen is előfordult, hogy elővette a számológépét, és mutogatja, hogy mennyi lenne a szerinte ildomos, és miért nem adunk annyival többet. Két nagyobb túrán voltunk, és mindkettő után perceken át eligazítást tartott a vezető a csoportunknak, hogy Cancún 100%-ban a turistákból él, és hogy jön a karácsony, x gyereke van, és ha elégedettek vagyunk, akkor 15 százalék, ha nagyon elégedettek akkor 20 százalék borravaló az ildomos.

 

 

Hosszas netezés után két nagyobb szervezett túrán voltunk, egy Chitzen Itza - cenota - Valladolid körön és egy snorkelezésen Cozumel partjainál. Előbbit egy nagyon nagy cégnél csináltuk: reggel fél hétkor a szálloda előtt vett fel egy busz, elvitt a város melletti "gyűjtőbe", ahol kéttucatnyi busz várta a különböző helyekről különböző utakra befizetett turistákat. Profi szervezés, nagyon kényelmes klímás buszok, de így is csak 8 után indultunk a három órás útra. A bejáratnál mexikói káosz, kétszer adtak a szervezők új jegyet, benn egy órás vezetett túra. Utána cenote, mely tulajdonképpen egy víznyelő. A félszigeten nincs természetes folyó, több száz kilométeres körzetben semmilyen természetes vízfolyás nincs, így ezek hozzáférhetősége élet-halál kérdése volt régen. A maja papok megoldották a dolgot, kinyilvánították, hogy ezek a víznyelők bejáratok az alvilágba. Van belőlük nyitott és zárt, cseppköves barlangi és tószerű képződmény. Jellemzően nagyon mélyek, magántulajdonban vannak, és turisták fürödnek bennük. A harmadik megállónk Valladolid volt (hasonló nevű spanyol város is van), ahol egy trófea-szerű étteremben megetettek mindenkit, majd este 9-kor a szállodánknál raktak ki.

A második szervezett túra egy buvárkodós kaland volt. Ádám a legnagyobb céget választotta, napi három túrát nyomnak. Mexikói szervezés: egy kikötőben lévő standnál kövér nő, kihúz minket egy papíron, majd a 10 másik résztvevővel együtt odamegyünk egy taxiállomáshoz, ahol elkezd alkudozni egy sofőrrel, hogy mennyiért visznek el minket, majd kezébe nyom valamennyit. A taxis tőlünk kérdezte út közben, hogy merre menjünk... Nem túl biztató. A kikötőben a hajóskapitány kicsit be volt nyomva, bömbölő hajómotor és ordító zene mellett mentünk három merülőhelyre. A szervezőcsapat négy emberéből egy tudott angolul, és míg spanyolul beszélt 4 percig, angolul mindez az eligazítás egy percbe telt. ("Lesznek színes halak, tengeri teknős, a második helyen tengeri csillag, a harmadik helyen pedig ráják.") A hajón eközben olyan dolgok történtek, hogy bedobták a horgonyt, de a kötélről lejött a vasmacska. Beugrottak érte, a víz alól felhozták, rákötötték tempózás közben, majd leengedték vissza. A végén meg a kikötőbe beálláskor nem nagyon sikerült két hajó közé beállni, a "kapitány" nekikoccant mindkettőnek.

 

Számomra egészen elképesztő volt, hogy amikor 15 perc hajókázás után megálltunk egy korallzátonynál, adtak egy szemüveget légzőcsővel, majd ugorjon be mindenki és úszkálás. A társaság teljesen vegyes volt, pl. volt két 60 feletti amerikai, de többségében fiatalok. Semmilyen felelősségi nyilatkozat, úszás tudás felmérése stb. nem volt, csak annyi, hogy mindenki figyeljen egymásra, és együtt mozogjon a társaság. Más hajókon mentőmellény mindenkin, nálunk egy úszógumi volt az egész bandának. (A hajón lekötve volt azért, nem kértem.) Az élmény mindazonáltal remek, kristálytiszta meleg tenger, kb. 15 méteres vízmélység, és tényleg voltak színes halak, tényleg volt tengeri teknős tőlem egy méterre, a parttól kb. egy kilométerre. Fél óra után vissza a hajóra, jött a második hely, 2-3 méteres vízmélység, homok, benne kb. féltucat tengeri csillag, majd a harmadik helyen derékig érő part menti víz és hatalmas, másfél-két méteres ráják úsznak el a lábam mellett. Egy uszógumiba raktak egy tál chevicet, ez egy nyers halas zöldfűszeres étel, nachoval lehetett tunkolni. Mindegyik helyen tucatnyi másik hajó is volt, hasonló 10-15 fős csoportokkal. Ilyen tiszta tengert, ilyen látványt még életemben nem tapasztaltam. A parton semmilyen út vagy építmény nincs, csak hajóval megközelíthető helyek ezek.

 

Tulum tengerpartja

A helyek közül Playa Del Carmen felejthető turistaváros, Tulum már érdekesebb volt, egy maja romváros van a parton. Érdekesség, hogy a maja birodalom (vagy inkább városállamokról érdemes beszélni) fénykora 900 és 1200 között volt, így amikor Tulumot először meglátták a konkvisztádorok, és leírták hogy akkora város, mint Sevilla, akkor már Chitzen Itza már csak egy dzsungellel benőtt, elfeledett hely volt. Innen számolják az első mexikóit is, mert már a második partra lépett tengerész megházasodott egy maja asszonnyal, szóval elképesztően kevert népességről van szó, a népcsoportok nem választhatók el egymástól élesen, így nincs utálat sem a hódítókkal szemben, mert mindenkiben van spanyol és maja vér. Kultúrális szempontból egyébként Cancún nem egy nagy durranás, egyetlen egy múzeum van, ha az ember minden feliratot elolvas, kb. 2 óra alatt végigjárható, anélkül 15 perc átrohanni a cserepeken.

 

 

Meglepő volt amikor a Cancúntól két órányi buszútra lévő parton Ádám megkívánt egy kókuszt, a bódéban egy legpukkant helyi arc volt, a nője, meg a pultos. Megkérdezték honnan jövünk, majd a pultos mondta hogy tudja hol van, volt Ozorán(!). (Egyébként Izraelben hasonló élmény volt, amikor egy tevegeléssel foglalkozó helyi ugyanezt mondta.) Ezután jött a csavar, a  keményen tequilázó helyi bútordarab elkezdte mesélni a négy évvel ezelőtti balatonfüredi élményeit, és hogy finom a gulyás. 

 

 

Összességében nagyon jó volt, és természetesen Ádám azt is letudta fél óra alatt amiért mentünk. Nem volt jó hazajönni a hóesésbe. Ott most is 29 fok van, most is rengeteg ember fürdik a tengerben és falja a tacókat. A tenger selymes, az ég csodaszép kék, és a homok meglepő módon nem forró, csak meleg. (Spanyolországban pl. kibirhatatlan volt mezitláb.)